Mindezen hatalmas energia közepén Vénusz is figyelmet kér, hiszen épp ekkor kezdi meg retrográd útját. Ez nála nem sűrűn fordul elő, mert másfél évenként fordul csak meg, akkor viszont hosszasan, 6 hétig hátrál. Ilyenkor kilép az esthajnalcsillag szerepéből, hiszen a Nap mögé kerül és utána sokáig tart, míg visszaszerzi ezen kivételes helyzetét.
Mostani visszaútja a skorpió jegyéből (8°29 fok) a mérleg jegyébe (22°51 fok) tart 2026. október 3-2026. november 14. között. Ez tulajdonképpen az Angyali birodalom tartománya. Az Angyalban tesz tehát egy újabb kört, visszamegy annak kapujáig, a Spica csillagig. Ezzel felhívja a figyelmünket egy nagyon fontos dologra, arra, hogy ahhoz, hogy változzon világunk testisége, szintet kell lépnünk.
Vénusz ugyanis az a teremtő energia, aki által az élet életre kell. Addig is van, de általa lesz élő, virágzó a virág, termő a fa, termékeny az állat, szeretetteljes az ember. Ő ad színt, ízeket, érzelmeket, látványt, hangokat, általa válik a hang dallammá, a szürke színné, a föld termőtalajjá, a víz fogyaszthatóvá stb. Vénusz az élet. Az Angyal pedig az, aki mindezt tiszteli, ápolja, vigyáz rá, óvja, műveli, nem pedig csak használja, vagyis az emberi létnek már az a magasabbik szintje, aki nem csak van, hanem tudatosan él, mert tudja hova tart és ehhez mi szükséges.
Vénusz az Angyalban tehát nemcsak élővé, hanem a maga természetességében élővé varázsolja az életet. Segít abban, hogy felismerjük hogyan tehessük élővé környezetünket, életünket, kapcsolatainkat, működővé munkánkat, hogy ne csak dolgozzunk, hanem képességeinknek megfelelően dolgozzunk, amit még élvezünk is.Ezen visszaútja idején segít erre átállni, meglátni az életet az életben, hogy felismerjük mennyire csodálatos az ember, a testiség maga, a földi lét, Földanya, főleg, hogy eközben halad itt át a Nap és Merkúr is, abszolút testközelbe jön mindez.
Valamint Angyalban való hosszú ideje alatt az angyali energiát is közelünkben tartja, segít a velük való termékenyebb kapcsolódásban, hogy hívhassuk őket, ha támogatásra, segítségre van szükségünk egy-egy teremtésben, tulajdonképpen abban, hogy angyallá váljunk, felismerjük az Angyalt magunkban és elkezdjünk annak megfelelően élni. Mivel idén hosszasan tartózkodik az Angyalban visszaútja által (2026. szeptember 2-december 21. között), az idei őszi időszak abszolút kivételes lehetőségeket kínál életünk emelésére, felrezgésére, valamint saját teremtő erőnk felismerésére. Érdemes is kihasználni, megragadni ennek erejét. Kapcsolódj, teremts, használd angyali erődet, alakítsd világod.
Tóth Gabriella Csillagtenger