A hétvégi nagy energia – 2026. október 2-4.

Nagyon erős tranzit jön a hétvégén. Elsőként Mars-Plútó szembenállása, ami önmagában egy hatalmas energia. A földi és kozmikus erő energiái néznek egymással szembe (szándékosan nem azt írom, hogy egymásnak feszülnek, bár lehet lesznek, akik így élik majd meg). Két világ ereje, akik egyesével is nagyon nagy erőt képviselnek. Mikor szembenállás van, szembesítés van. Ha valamelyik erőt nem jól működteted, akkor feszülhet. És ez akár robbanhat is. Mars lesz igazából megleckéztetve, mert ő képviseli a kisebb erőt, és ő a fizikai világunk ereje, mindenképpen az ő oldalán érezhetjük inkább. Mars ekkor az oroszlán 3°06 fokán lesz, a Plútó a vízöntő 3°06 fokán, szembenállásuk egzakt pillanatában a 2-8-as házakban, úgy, hogy Plútó a 2-esben, Mars a 8-asban, de ez azt jelenti, hogy Mars által ez bent durran, ha durran, viszont pont, hogy a belső erőt ébreszti. Azt az erőt, amire mostanában a legnagyobb szükség van.

És akkor ehhez a szembenálláshoz Merkúr csatlakozik egy-egy kvadráttal a skorpió 3 fokán, úgy, hogy a skorpióban lesz ekkor, vagyis nemcsak Mars és Plútó uralma alatt, hanem a skorpió uraiként pont velük egy-egy kvadrátban. Ez azt jelenti, hogy mindaz, ami a Mars-Plútó szembenállásában benne van, valójában Merkúron keresztül érkezik meg, hiszen a nyíl így rá mutat. Merkúr kvadrátja Mars felé már 2026. szeptember 29-én elkezd épülni és onnantól végig nagyon erős, hiszen együtt haladnak bele a 3 fokba, míg Plútóval csak október 1-jén kezdi valójában, de október másodikán kicsúcsosodik mindkettő, miközben a két erőbolygó oppozíciója csak október 3-án egzakt. A két kvadrát még akkor is nagyon erős, így ez az energia napokig él. Október 3-tól kezd enyhülni.

És akkor még ez nem minden, ugyanekkor Nap-Szaturnusz szembenállás is van 2026. október 4-én a mérleg-kos 11°18 fokain, ami kapcsolódik mindehhez az energiához. Nap-Szaturnusz kettőse ugyan a kos-mérleg jegyeit köti össze, nincs fényszög kapcsolat a két szembenállás között, de az uralmi láncon át mégis. Szaturnusz ugyanis Plútó alá dolgozik, Nap Mars alá, Mars pedig Szaturnusz alá, Mars és Plútó pedig Merkúr alá. Tehát nemcsak a két erőbolygó szembenállásában lévő energia, hanem Nap-Szaturnusz szembenállásában lévő energia is Merkúrnál csapódik le. Nap-Szaturnuszé már csak másodlagosan, de mivel a két szembenállás szétválaszthatatlan, így mindkettő beleteszi a magáét. Egy Nap-Szaturnusz szembenállás saját magunk megkérdőjelezése. Nap, mint emberi én, aki tanulja és Szaturnusz, mint a bölcs, aki tudja. Itt saját magunkról kapunk képet, hogyan ismerjük és éljük meg magunkat, milyen szinten vagyunk valójában, míg a két erőbolygónál arról, hogyan vagyunk képesek képviselni magunkat, mennyire erőből, vagy belső erőből dolgozunk. A belső erő a kozmikus erő, a mágikus erő. A külső erő az erőszak bármelyik formája. Illetve mennyire csak emberként élek, aki csak teszi a dolgát, vagy mesterként, aki már alázattal, bölcsességgel, nyugalommal él. Halad, dolgozik, de már nem azért, hogy jobbá váljon, hanem azért, hogy megélje, amit csak lehetséges.

Két világ kapcsolata két szembenállásban, két nagyon különbözőnek tűnő, de mégis nagyon hasonló energiában. Két erőbolygó és két én bolygó, mégis valahogy nagyon hasonlót jelent. Akarok, vagy csak megélem. És mindez összeér, majd Merkúrban csapódik le. Merkúrban, akivel értünk, beszélünk, tanulunk, értelmezünk. Valójában a két nagy energiának az össz tudása csapódik le Merkúrban és adja meg számára a megértést, hogy kik vagyunk és hol tartunk. Ez így nagy felismerés lesz mindenki számára, mely az előttünk álló nagy lépések előtt elengedhetetlen.

Megélhető azonban ez az energia nagyon máshogy is. Ha csak a skorpiót, a benne lévő örvényt, a mélységeket, a két erőbolygó lehetséges egymásnak ugrását vagy a két én bolygó között felálló lehetséges falat látod, akkor ez itt nagyot szólhat, vagyis nagy feszültség is lehet a napokban nagyon sok frusztrációval. Ahogyan tehát a következő napokat éled, már az maga megadja a választ arra, hogy melyik oldalt éled, hol van a fókuszod, hogyan oldasz meg, hol tartasz. Abban lesz a felismerés, ahogy kommunikálsz a kommunikációs csatornák bármelyikén, legyen az szavak, gondolatok, hozzászólások, bármilyen eszmecsere. Figyeld a dinamikáját, a szavakat, amiket használsz, a gondolatok minőségét, ami először megérkezik hozzád. Mind-mind saját magadról ad képet magadnak. Ne feledd, ez skorpió Merkúr jelenleg, önmagában is képes ezen kettőségek bármelyikére, de most nagyon-nagyon meg van támogatva ebben, még jobban szétválik a két világ, még jobban érezhető lesz, hogy melyiket képviseled.

De ahogy az előző írásomban már írtam, ez a nagy energia valójában annak a lehetőségét adja, hogy felismerd, hogyan tudsz áthaladni a szoroson. Valóban ott az örvény, és valóban ott van a szörny, de van hatalmuk feletted? Tulajdonképpen ez az összhatás azt tanítja meg most velünk, hogy minden egy nagy lehetőség, és ha nem sikerül valamit megoldani az azért van, mert túlságosan egy síkon, a polaritás egyszerű szemüvegén keresztül látjuk, tanult dolgokból merítünk, ahelyett, hogy a bennünk lévő kozmikust segítségül hívnánk és egyben látnánk. Pont, ami az mindkét szembenállásban egyesével is benne van, a két világ külön-külön, de mégis annak a teljessége. Mindkét szembenállás egyik végén ugyanis fizikai, másik végén kozmikus energia áll, akik köszönik szépen, nagyon jól megvannak egymással. Tulajdonképpen ez az egész tanítása, hogy a kettő egyben egész, és rajtad múlik mit értesz meg belőle. Ha csak az egyik oldalt, legyen az bármelyik, akkor feszül. És akkor nagyon. Közben meg a kettő együtt teljes, mert emberi vagy de isteni, illetve isteni vagy de emberként jelenleg. A kettő szétválaszthatatlan, és ahhoz, hogy átjuss a szoroson, vagyis továbblépj, mert már itt a továbblépés, a szétválásban vagyunk, akkor elengedhetetlen a két világ közös megélése.

Ha szeretnél segítséget abban, hogy megértsd ennek a hatalmas energiának a hatását, kérlek kérj konzultációt az alábbi email címen: toth.gabriella.asztrozofia@gmail.com

Tóth Gabriella Csillagtenger

A csatolt tranzit a Mars-Plútó szembenállás egzakt pillanatát mutatja 2026. október 3-án. Ekkor már túl vagyunk a Merkúr egzakt kvadrátjain, mely előző nap, másodikán volt, de még a Nap-Szaturnusz egzakt szembenállása előtt, mely következő nap, 4-én áll fel.

Köszönöm, ha megosztod
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Scroll to Top