A beavatás beavatásának a beavatása. Nem is tudom igazán milyen szavakkal lehet kifejezni azt a gyönyörű hatást, amely most van kibontakozóban. Jupiter-Uránusz igen ritka kvintil kapcsolata az oroszlán 17°39-ikrek 5°39 fokait összekötve, a hátterükben a Bika teste-Oroszlán teste energiákkal.
Az Oroszlán és a Bika a két első beavató energia, akik most Jupiter, az isteni tudat, és Uránusz az univerzális építő tudat energiáin keresztül érkeznek le életünkbe. Csak ezzel a kapcsolódással olyan szellemi erők érkeznek, melyben benne van a mit és a hogyan, ráadásul Uránusz kapcsolódik a másik két messianisztikushoz, tehát nem csak, mint Uránusz, egy kozmikus erő, hanem a három egysége rezeg le Jupiterhez és rajta keresztül. Ez is egy olyan pont tehát, ahol lejön a kozmikus, de ez itt nem a hétköznapi közvetlen teremtésben jelenik meg, hanem az isteni tudatosság szintjén.
Arra a két területedre, ahol ők állnak most, valódi varázsenergiák érkeznek le. Ha még ráadásul az oroszlán 17°39 fokán bolygód is van, akire így rááll Jupiter, kap egy más látásmódot, de ami fontosabb, azt az útmutatást, hogy valójában mi a dolgod azzal a bolygóval azon az életterületen. De ez csak útmutatás, nem maga a feladatot, akkor is, ha esetleg hétköznapi bolygó, hiszen Jupiter isteni, nem földi energia. Az iránymutatás tehát ami ide lejön nem a gyakorlatban kell érteni, hanem isteni szinten, ahol nem a napi munkák folynak. Mivel mögötte közvetlenül az Oroszlán teste rezeg a Bika testével kapcsolódva és egyébként Plútó által a Bak fejével is, egyszerűen megérted, hogy mi a feladatod és hogyan old meg úgy, hogy nem te csinálod, de közben mégis megtörténik. Ez a bolygó, vagy tengely, vagy a terület maga, ha nincs itt bolygó egyszerűen isteni szintre rezeg fel, amivel ezek után már nem a konkrétumokban dolgozol.
Tóth Gabriella Csillagtenger