A Merkúr-Nap-Jupiter-Szaturnusz kapcsolódásának margójára, melyben igazán nagy tanítás van önmagunkkal kapcsolatosan a jelenben (2024. december).

Van az a mondás, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Szerintem pont, hogy kell ítélkezni, az nem mindegy, hogy hogyan. Minden, amit vagy akit megítélek, az én magam vagyok, ezáltal, önmagamra kapok választ. Vagyis aki csak azért nem ítélkezik, hogy ne ítéljék meg, ő saját maga megismerésének lehetőségét veszi el önmagától. Mert ahogy az ő véleménye, gondolatai által megjön a válasz, abban ott lesz az a tükör, ami által felismerheti önmagát, tehát valamilyen szinten kell ítélkezni. Nem nem ítélkezni kell, hanem tudni kell értelmezni eleve saját ítéletem minőségét, energiáját, mondanivalóját, aztán a választ, amit kapok, hogy hű, ha ezt kaptam vissza, akkor én, hogy is vagyok önmagammal, hogy is látom a világomat, hogy látom saját magamat? Mert az emberek, a környezet, a társak, a külvilág visszacsatolásként kívülről mutatnak rá saját magunkra, amit jó sokáig nem ismerünk fel saját magunkban, mert mindent kifelé látunk, kifelé érzékelünk. A szemünk a külvilágot látja, mert ha becsukom, mást látok, a fizikai világot már nem, a kezeimmel, ha megfogok valamit egy külsős dolgot fogok meg, a testem maga is egy külsős dolog. Tulajdonképpen kifelé érzékelünk, és ebből a külső világból, ahogy visszakapjuk a válaszokat, úgy fogunk rátalálni magunkra és tudunk a belsőnkbe elindulni és megismerni valódi önmagunkat. Szóval kell ítélkezni. A válaszok alapján azonban nem az a megoldás, hogy megsértődünk, haragossá válunk, visszatámadunk, amiket szoktunk csinálni, ki hogyan, mert valaki befordul, ezáltal depressziós vagy megbántott lesz, vagy megsértődik, vagy hisztizik, ami már egyébként a harag, indulat, düh egyik gyermeke, függően annak megnyilvánulásától, tehát pusztító. Vagy legrosszabb esetben azonnal támadunk.

Az már a tudatosodás egyik formája, ha megfigyeljük magunkon hogyan fogadjuk a visszacsatolásokat. Majd azt, hogy ezen visszacsatolásokra mi a következő lépésünk. Mindez ugyanis megmutatja, hogy mennyire vagyunk tudatosak önmagunkra vagy nem, ezáltal mennyire védekezünk. Minél dühösebbé válik valaki egy vélemény által, azt jelenti, hogy azt ott önmagában nem akarja vagy nem meri felismerni, megismerni és azzal szembenézni és amikor ez a fajta belső elfojtása kap egy ingert, ami aztán a külvilág felé egy valamilyen zúzásban, pusztításban nyilvánul meg, ott még nem beszélhetünk önismeretről. Szóval kell az ítélkezés, csak nyilván a formája nagyon nem mindegy és onnantól van előrelépés és változás, hogy nem támadunk vissza azonnal, hanem kicsit inkább hátrébb lépünk, elgondolkodunk és levonjuk a következtetéseket, és ha kell, megbeszéljük akár egy harmadik személlyel, vagy saját magunkkal és elkezdjük megfigyelni magunkat, hogy én tényleg ilyen vagyok? Mert ezek a felismerések fogják megváltoztatni a következő ítélkezésünket, véleményünket, gondolatunkat, amire már nyilván egy teljesen más minőségű válasz érkezik majd vissza, ami, ha megint fáj ilyen-olyan formában, akkor ott még mindig van dolog önmagammal, de ez szépen tud lágyulni. Szóval kell ítélkezni, és szembe kell merni nézni a válasszal, amit visszakapunk, mert ott van a lényeg, ebben van a fejlődés. Nem azt mondom, hogy ki kell állni, és megítélni mindent, hanem azt, hogy figyeljük meg ítéleteinket és a rájuk kapott válaszokat. Mert ez a tudatosodás egyik útja, ami a mostani energiákkal nagyon-nagyon támogatott és gyönyörűen segít a szintlépés felé. Aztán persze van az a szint, amikor már nem ítélkezünk, de oda el kell jutni és szerintem az a testiségen túlmutat, mert még az isteni szinten is van ítélkezés.

Tóth Gabriella Csillagtenger