Posztolás, videok, folyamatos jelenlét, valóban szükség van minderre? Megint egy hosszú írás lett, de szerintem érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta.

A mai, jelenlegi világban azáltal, hogy ennyien beszélnek és napról-napra mondják el a gondolataikat, olyan, mintha túl akarnánk kiabálni egymást. Hasonló témában jelennek meg hasonló, de mégis más gondolatok, mintha az egyik okosabb lenne, mint a másik. Ezek lehetnek sima egyszerű, hétköznapi dolgok, a mindennapi életünk részei, másrészt tudományos, spirituális dolgok és tanítások és minden egyéb.

Ez tulajdonképpen egy következő lépése annak, amikor megjelent a mobiltelefon. Az én gyerekkoromban még vonalas telefon sem volt. Az információáramlás az egymás közötti beszélgetés által, vagy levelezés útján terjedt, tehát akkor mondtunk el dolgokat, amikor találkoztunk, vagy amikor a levél megérkezett. Megjött a vonalas telefon, ami kicsit meggyorsította ezt a kommunikációt, mert nem kellett feltétlen találkozni, bár még mindig meg voltunk kötve, hiszen ahhoz haza kellett menni, hogy a telefonon keresztül tudjunk kapcsolódni, de már nem feltétlen igényelte a személyes jelenlétet. A mobiltelefon megjelenésével viszont ez a beszélgetés lejött a zsinórról, tehát már sétálás közben is tudtunk kapcsolódni, vagyis nem kellett személyesen találkozni, viszont ehhez nem is kellett hazamenni, tehát sokkal intenzívebbé vált az információközlés. Ezzel valahogy hírtelen rengeteg mondanivalónk is lett, folyamatosan a mobilon lógtunk és beszéltünk. Mivel annyira újdonság volt, annyira klassz dolognak tűnt, azt is elmondtuk, ami teljesen felesleges volt, tehát elkezdett valami felhígulni. A korábbi időkben tényleg csak a lényeget tudtuk elmondani, hiszen korlátozottak voltak a lehetőségek. A mobillal ez a korlát megszűnt és egyszerre el is kezdtünk eltávolodni egymástól.

Aztán bejött az internet és hozzá az eszközök (azt hiszem így hívják őket), a Reels videokra, a Tik-Tokra gondolok, amin keresztül most már úgy beszélek a külvilághoz, hogy nincs is ott a másik végén egy konkrét személy. Tulajdonképpen beszélek bele a nagy egészbe, nem tudván, hogy ki hallja meg, kihez jut el. Ez ennek a folyamatnak a következő lépése, amikor már csak közlök (egyébként ezzel borul is a kommunikációs egyensúly, ami szintén egy téma, amit ki lehetne fejteni, szerintem nagyon is fontos és lényeges), és remélem, hogy meghallgatásra kerül, viszont itt valahogy már bejött az is, hogy túl akarjuk harsogni a másikat. Mivel nincs már személyes kontaktus, nem tudom, hogy amit elmondtam, annak milyen a befogadása (egyes szám első személyt használok, de ezt általánosan értem természetesen). Jó, lehet like-okkal és hozzászólásokkal ezt véleményezni, de ez mégsem közvetlen és ez is lehet csak egy like, mert mondjuk a személyt kedvelem. De ez értékesítésben, vásárlásban, minőségben nem feltétlen jelenik meg, tehát tulajdonképpen a szavak kezdenek értéket veszteni. Erre jön be a marketing, aki nyomja, hogy csináld így meg úgy, amivel nem termékennyé akarja tenni azt a terméket, hanem tovább hígítja a saját eszközeivel, hátha attól majd megveszi a vevő.

És akkor jön az AI, amivel meg ráadásul nem valós terméket gyártunk, benne is van a nevében, hogy mesterséges, ugyanis vele úgy készítem el ezeket a tartalmakat, hogy tulajdonképpen ott sem vagyok, mert a rendszer megcsinálja nekem. Ez nagyon gyorsan jött ezután a TikTok dolgok után, amit már talán a marketing sem képes lekövetni. És akkor a mesterséges intelligenciával ezek már nem is feltétlen valódi dolgok, hiszen egyrészt sok mindent maga a program, a rendszer csinál, amit a technikákkal még manipulálni is tudunk, hogy vonzóbbá tegyük, aminek a vége egy hatalmas csalódás is lehet. Arról nem is beszélve, hogy ebben is a látvány, a külsőség a lényeg az értéket képviselő termék helyett. Ez amilyen gyorsan a csúcsra jutott, olyan gyorsan el is tűnhet a semmibe. Tehát ezzel tulajdonképpen fénysebességgel rohanunk egy összeomlás, egy kudarc felé. Valamint nem tudom meddig lehet fenntartani azt, hogy túlordibáljuk egymást, illetve megpróbálunk jobbnál jobb képet festeni arról, amit tudunk, vagyis fenntartani ezt a látszatvilágot.

Ezért én úgy gondolom, és ez az én véleményem, hogy eljött az a pillanat, hogy a kevesebb több. Ez mindig is így volt, de ennek most van igazán értelme, ugyanis ez mindenki számára stresszt okoz, idegőrlő, szétszakít, mert nem tudod eldönteni melyiket csináld, kire figyelj, hiszen ömlik feléd az ajánlatok áradata. Ráadásul nem is vezet a jó irányba, mert kívül tartja a figyelmet ahelyett, hogy saját magadban belül dolgoznál. Várod, lesed az új lehetőségeket, azokat, akiket követsz, hogy ők mi újat találnak ki, de ez előbb-utóbb abszolút csak a mennyiségről fog szólni, a minőség kezdi elveszíteni az értelmét. Vagyis érdemes megállnunk és tudatosan lassítani. Van érték abban, ami felénk áramlik, de egyre nehezebben vesszük észre eközött az óriási, felénk ömlő információáradat között, ami egyébként fárasztó is, nehéz kiszűrni azt, ami valóban fontos, ezáltal félreteszed az egészet, így az érték sem tud megérkezni, mert oda sem figyelünk rá.

Ez most csak egy reggel átfutó gondolat volt a fejemben, de azt hiszem, hogy erre az időszakra, ami előttünk áll, hogy a Mars belépett a Plútó mögé (a szembenállástól az együttállásig terjedő útját értem ez alatt), ezáltal a belső világunkat építi, miközben a kos jegyét uralja és az elindulásban segít, nagyon is időszerű és fontos – ami így átgondolva még kiemeltebbé válik, hogy tényleg merre tereled a figyelmedet, mert az épül közben, ami majd elindul 2026. februárban. Mindez valóban átgondolandó és megfontolandó nem is csak erre a fél évre, ami előttünk áll, míg a Mars a belső úton jár, hanem a későbbiekre is, de talán most segít is a Mars ebben, hogy megtaláljuk az értéket az életünkben, a belsőt. Nem mondom, hogy szakadj le az internetről, sok tanító és szórakoztató is van közte, csak kezdjük el ezt másképp csinálni. Aki egyébként folyamatosan beszél, ő az, aki saját magával is el akarja hitetni, hogy jó az, amit mond, vagyis még ők maguk is haladnak az úton és őket követjük. A mester már nem akar beszélni, ő már tudja, neki már nem kell elmondania, őt kérdezik és válaszol. Ezek fokmérők, értékmérők és mindenkire rábízom, hogy saját maga értelmezze és gondolkodjon el ezen, hogy ezáltal megtalálja ebben az őrületes gyors világban azt a kis fénypontocskát és rájöjjön kit akar követni, mi a fontos, mire érdemes terelni a fókuszt.

Tóth Gabriella Csillagtenger