Vénusz és Mars egyidőben váltottak jegyet ma, 2026. május 19-én a hajnali órákban, amit fűszerez, hogy Vénusz a Holddal együttállásban tette ezt, tulajdonképpen Hold magával vitte saját jegyébe a rákba. Mostantól egy rák jegyű Vénuszunk van, aki alatt dolgozik a bika jegyű Mars, vagyis lágyulnak hétköznapjaink.
Ehhez van egy már saját jegyében, az ikrekben haladó Merkúr, aki alá a Nap is készül belépni csütörtökön, 2026. május 21-én, ami Vénusz-Mars általi lágysághoz hozzátesz egy kis közvetlenséget, lazaságot, nyitottságot, vagyis a következő hetekben valahogy olyan könnyed lesz minden, hamar ráérzünk dolgokra és hamar meg is találjuk rájuk a megoldásokat.
Vénusz a rák nullára érkezve azonban elindít egy más megélést is életünkben, hiszen ezzel elérte a nyárpontot, a csúcsot, általa tehát átfordulunk, már nem a további fejlődés lesz a lényeg, hanem a „betakarítás”, az eddigi munkák élvezete, megélése és az ezáltali szép fokozatos elcsendesedés. Mivel ő van elől, eleve ez a tendencia lesz ránk jellemző. Mars viszont sereghajtóként még bőven emelkedésben van, bár a bikába lépve visszafogottabbá vált, de mivel a már átbukott Vénusz vezérlete alatt dolgozik, az ő emelkedésében, általa hozott fejlődésben is valahol ott van ez a fajta megélés, vagyis nem egy dübörgő haladás, rohanás lesz jellemző marsikus erőnkre mostantól, így a vele való haladásban nincs most benne az a nagy lendület, ami úgy általában jellemző rá. Szépen, csendesen tudunk vele dolgozni és legyőzni az elénk táruló feladatokat. Ez azért jó, mert visszafogja az amúgy nagyon rohanó világunkat, amivel segít abban, hogy észrevegyük valójában mi a fontos.
Merkúr és Nap (és Mars) viszont még emelkedőben vannak, bár már közelítenek a csúcshoz, így az ő tempójuk visszafogottabb, mert a csúcshoz közel már valahogy nem rohanunk, addigra átváltunk szép komótos lépésekbe, de még emelkednek. Tehát a lendület általuk azért megvan, főleg, hogy egy uralmi Merkúr vezeti ezeket a lépéseket.
Ha az égre is felnézünk, azt látjuk, hogy egy kezdeti energiában vagyunk, hiszen Vénusz az Ikrek csillagkép lábánál jár, ahol a mindenkori első lépéseket tesszük, Mars pedig a Kos csillagkép fejénél éppen egy új tervet segíti lehozni anyagi világunkba. Mivel most a lépés által íródik a terv, hiszen Vénusz uralja Marsot, így egy sokkal tudatosabb tervet tudunk írni, mert benne van már az is, hogy merre indulunk vele, nem csak maga a papírra vetett tervezet. És ez vezérli azt a rák Vénuszt és bika Marsot, így nézd meg az ábrádban, hogy hol haladnak, melyik területek ezek, vagyis mi zajlik éppen életedben.
Ehhez kapjuk a Plejádok és a Bika által azon eszközöket, képességeket, ügyességet, „testet”, vagyis az új ént és hozzá az új gondolkodást, hiszen Merkúr és Nap a Bika csillagai alatt haladnak át éppen, amivel végig is tudunk menni ezen az új úton, de már úgy, hogy ne kelljen visszaforogni a rajtkőre, vagyis a most elindított dolgokkal már valóban építsünk.
Ezek a folyamatok lesznek jellemzők hétköznapjainkra a következő hetekben, vagyis pezsegni fog az élet. Annak ellenére, hogy azt mondtam Vénusz átfordulása által visszafogottabb lesz minden, ami valahogy így is lesz, főleg azután, hogy Merkúr és Nap is átbukik a csúcson, közben azért ezek itt nagyon élénk, új energiák, vagyis valószínűleg elég sok hatás fog bennünket érni, jönnek új személyek, helyzetek, tanfolyamok, útmutatások, lehetőségek stb. életünkbe. A lényeg, hogy ezeket hogyan tudjuk implementálni. Egy építkezésben vagyunk, annak az újnak az indításában, amiről annyit beszéltünk már. Közben persze nyár van, legalábbis hamarosan az lesz, amikor a figyelem lanyhul, mert jönnek a szabadságok, de érdemes azért odafigyelni életünk ezen kínálkozó lehetőségeire, mert a Bika ontja őket, melyek mutatják, kínálják magukat, de ahhoz, hogy élni tudjunk velük, észre kell őket venni és megragadni, mert egyébként elmennek mellettünk és marad a régi kör, régi minták.
Tóth Gabriella Csillagtenger