Egyre jobban elnyel a mély ahogy haladunk a barlang legmélyebb pontja felé, ahol a legnagyobb a sötétség, legjobban eluralkodik a félelem. Akármennyire is ijesztő, akármennyire is félelmetes, haladnunk kell, hiszen csak erre visz az út. Ha beléptünk a barlangba, nincs más lehetőség, hiszen Kerberosz elállja a bejáratot, azon a kapun kijönni nem lehet, amelyiken bementünk. Tudjuk, hogy van egy kijárat a másik oldalon, megannyiszor átmentünk már rajta, de ez mindig visszajuttat a barlang bejárata elé, ahová csak egy újabb hosszú út végén, újabb próbák megtétele után jutunk el újra. Ez egy végtelennek tűnő folyamat, az ún sziszüphoszi munka, ami során az utolsó lépés előtt valahogy mindig visszacsapódunk az út elejére. Pedig tudjuk, hogy ki lehet ebből lépni, van egy másik kijárat, ami továbbvisz, ahol nem kell már újra-újra kiállni a próbákat, egy világ vár.
Ez itt van egy karnyújtásnyira, akármennyire hihetetlennek is tűnik ez a jelenlegi világunkat megfigyelve. Efelé közeledünk. Idén fel is tárja magát, hiszen a kijáratnál a két nagy mester (Szaturnusz és Neptunusz a kvadrát által) vár csendes mosolyukkal, békével az arcukon, hogy mellkasukra ölelhessenek, elláthassanak a továbblépéshez szükséges útmutatóval és elindítsanak az új úton az ismeretlen felé, mely egy sokkal békésebb, boldogabb, teljesebb élet felé visz. Az ezen az új úton való elindulás valahogy majd ezután történik, de az út maga feltárja magát.
Ahhoz, hogy meglássuk ezt az új utat a két bölccsel a kezdő lépésnél, át kell jutnunk a sötét barlang. Ez a barlang tele van árnyakkal, akiktől félünk, pedig ők a legnagyobb barátaink. Ők mutatják magukat, minden alkalommal (az év ezen szakaszán), amikor áthaladunk, próbálják felhívni magukra a figyelmet, ezzel segíteni abban, megtalálni azt a másik kijáratot. De mi elfordulunk tőlük, mert félünk tőlük, ugyanis még nem látunk, nem látjuk ki ők. Nem látunk a sötétben, a külvilág csillogása mellett nem látjuk meg a barlang valódi „sötétjét”. A félelemmel társított sötétnek látjuk, ez ívódott belénk az évezredek alatt, pedig ez egy nagyon más sötét. Az ismeretlen vagy isteni vagy eredendő sötétje. Minden évben csak túl akarunk lenni ezen az időszakon, kifelé figyelünk, egyre jobban felfényesítjük ilyenkor külvilágunkat. Ami szép, és rendben van, de mégis, ilyenkor van igazán lehetőség elkezdeni látni. De ahhoz nézni kell, nem csak látni, a csillogás között felismerni a belsőt, mert akkor találod meg a kijáratot, amit keresel. Akkor tudsz kapcsolódni azokkal az árnyakkal, akiktől eddig elfordítottad fejed. Ők mindazon énjeink, akik korábbi útjainkon megoldották a feladatokat, legyőzték a szörnyeket, elvégezték feladatukat, de nem az ő dolguk volt a továbblépés. Az ő dolguk az volt, hogy megoldják az akkori feladatokat (egy bizonyos korban élt éned akkori feladatai). Ők várakoznak békésen a barlang mélyén, hogy végre megérkezzen az a hős, éned azon része (lehet már a mostani), aki már kész továbblépni, ezzel felszabadítsd őket is és együtt haladjatok tovább. Mert ők is kellenek a további úthoz.
Ezekben az időkben vagyunk. Eljutottunk már oda, hogy megértsük, hogy miről szólt az eddigi életünk, legyen az kicsiben a mostani testetöltésünkben, vagy nagyban, mint emberiség útján. A barlang kész megnyílni. A barlang meg is nyílik, de annak ellenére, hogy megnyílik, nem mindenki látja meg az új utat a túloldalán. Ha nem kapcsolódsz a belső hőseiddel, nem látod meg az új utat. Mindazok, akik nem értik meg a folyamatot, önmagukat, az élet lényegét, továbbra is csak a külvilág pompáját látják, visszapörögnek a rajtkőre. Egy darabig. Hogy meddig, majd kiderül.
Mit is jelent mindez? Itt, most ennek az évnek, az előző évek folyamatainak lezárásában benne van mindennek a felismerése és a készülő hatalmas kvadrátokkal, amikor a Skorpió barlangjából kijövő hétköznapi világot (ént képviselő) bolygóink kvadrát kapcsolatba kerülnek az akkor már direkt mozgású, bár még a halak jegye végén haladó két mesterrel, megmutatja magát az út. Az idei téli napforduló, ahogy egyszerre, egymást követve végighaladnak a fény születése pontján (bak nulla) álló bolygóink és kapcsolódnak a fény létbetörése pontján (kos nulla) álló mesterekkel, annak a lehetőségét tárja fel, hogy meglásd ezt az utat. De hogy ki léphet rá, ki látja meg, azon múlik mit értesz az eddigiekből, az életedből, az egész folyamatból. De ezt belül, magadban, saját világodban, semmiképp sem a külvilág történéseiben, hanem azok tükrében saját belsődben.
Segít ebben a megértésben az újra felálló nagy háromszög. Merkúr utoljára belelépett, megint él a kapcsolat Merkúr-Jupiter-Szaturnusz/Neptunusz között, úgy, hogy míg Merkúr tartja a nagy háromszöget, Neptunusz is előre fordul, sőt már a Mars-Szaturnusz kvadrát is bekapcsolt, december 9-én Marssal elsőként át is lépünk a fény születése pontján, mindezt a nagy háromszög energiájában. Valahogy egyszerre vagyunk bent és indulunk el kifelé, melyhez ott a súgás egyszerre fent és lent és kint és bent. Ezáltal a teremtő mágiák, melyekről minden évben szólok, idén kiemelt fontosságúak lesznek. Erről írok, még, hogy mire figyelj, mit érdemes majd elindítani, de addig is, gondold ezt így valahogy át, próbáld értelmezni saját világodban. Ezt nem is lehet másképp, neked, belül kell megértened a folyamatokat, az egészet, hogy mit is jelent mindez. Ebben a megértésben van a kulcs. Pollux (az örök én) adja a megoldást, aki Merkúr és Jupiter fölött is ragyog.
Tóth Gabriella Csillagtenger
#Skorpio #belsofeny #fenyszuletese #Pollux
Az ábra az AstroSky program segítségével készült.
