Napok óta figyeltem Holdanyát, ahogy estéről estére növögetett, olyan megfogalmazhatatlan béke áradt mosolyából, ami hívott, vonzott magához. Tegnap estére pedig már ki is kerekedett és teljes arcával mosolygott le ránk. Mikor elérte teljes teljességét, akkor érkezett meg az angyali kapuhoz, a Spica csillaghoz. Ekkor értettem meg, hogy mit közvetített az elmúlt napokban. Az angyali békét, szeretetet. Igaz, csak kiteljesedése pillanatában ért „haza” az angyalok világába, de mivel ő tudta, hogy ide tart, minket is beléptet eme csoda birodalomba. Erről szólt kedves mosolya.
A tegnap éjszakai Teliholddal – 2025. április 13-án 2:22-kor volt legkerekebb – ismét kitárult belső világunk kapuja, a csendes, tiszta, valódi létünk világa, mely egyszerre bent és kint is vibrál, mindent átölel, éltet, rezegtet. Ez a Telihold most felébresztette bennünk „angyali” eredendő létünket, valamint annak a tudatosságát, hogy az élet egy nagy dobbanás, egy nagy rezgés, mely egyben, egészben dobban formálódjon meg egy kisebb létezőben, egy testben, mint például egy ember, vagy egy ennél nagyobban, mint Földanya, aki az összes ember otthona, vagy egy galaxisban, mely minden őt alkotó bolygó otthona, vagy egy még nagyobb megtestesülésben, egy szupergalaxisban, mely minden őt alkotó galaxis közös otthona, és így tovább, míg az egész ki nem tágul (vagy szűkül) vissza önmagába.
Vagyis az élet formálódjon meg akárhol, akármekkorában, a nagy egész része, vele együtt dobban, él, de közben teszi a dolgát, tanul, változik, rendeződik, megél, ezáltal minden rendben van. Ennek a rezgése jelent meg Holdanya arcán és mélyítette el bennünk. Ugyan kilépett most már a Nappal való oppozícióból, de még két napig – 2025. április 14. délután 4-ig – az angyali birodalomban vándorol, ezzel közel hozza hozzánk az angyali világot, hogy kapcsolódni tudjunk saját belső angyalunkkal, a lüktető, vibráló eredendő lényünkkel, mely most a Telihold pillanatában, igaz álom formájában, de felébredt bennünk. Vagyis felismerjük, hogy milyen csodák vagyunk, egy csodavilágban élünk, az egész létezés egy nagy utazás, benne a sok játékkal, lehetőséggel, tanulással, aminek ugyan van egy nagy csapása, de mégis úgy változik, ahogy mi alakítjuk, teremtjük, tehát elveszni nem tudunk, saját magunkat elpusztítani sem, tényleg minden rendben van.
Tóth Gabriella Csillagtenger
